--

  http://closedmymouth.blogspot.hu/
Jó olvasást :)

28.Fejezet-- Kellemes meglepetés

(Christine szemszöge)

 A napok egyhangúan teltek. Annie elvitt mozizni, vásárolni, és tartottunk pár csajos estét.

Niall folyton hívott, és mindenről beszámolót tartott. Elmondott minden hülyeséget, amiken jót derültem.
- Szeretem, hogy ilyen felszabadult vagy! - mondtam ki szégyenlősen.
- Én meg, hogy ennyire érdeklődő vagy!
- Hát arra azért nem voltam kíváncsi, hogy dugaszoltátok el a reptéren a wc-t! - Mindketten hatalmasat nevettünk.
- Már nem sok nap van! - hangján hallottam, hogy mosolyog. - Szóltak, hogy biztosan itt kell maradnunk koncert után is...
- Megleszek én addig! - biztosítottam bizonytalan hangommal.
Az a pár nap, olyan lassan telt, mintha megállították volna az időt. Borzasztóan hiányoltam.

- Na ettől jobb kedved lett? - érdeklődött barátnőm, miután megnéztünk egy szerelmes filmet.

- Szerinted attól jobb kedvem lenne, hogy a pasi balesetet szenvedett, mikor elváltak egymástól? - Felvontam a szemöldököm.

- Csak egy film.. - kinevette az aggódásomat. - Van egy ötletem!

- Na halljuk! - megforgattam a szemeimet.

- Menjünk bulizni! Hagyjuk a pasikat! - majd beleegyezésem után rögtön készülődni kezdtünk.

A klubban kértünk egy pohár italt, és táncolni indultunk. A hely már ismerős volt. Ismét sok volt körülöttem  a részeg pasas. Annie elment valakivel beszélgetni, ameddig egyedül maradtam a pultnál.
- Szia kislány, jössz táncolni? - undorodva megfordultam, és erőteljesen megráztam  a fejem. - Gyere! - átkarolt, és magával rántott.
- Mit nem értesz abból, hogy nem?? - hangom erőteljes volt.
- Figyi, én tudom mi a jó..- keze vándorolni kezdett rajtam.
- Ebből elég, nem kérek belőle többet! - panaszkodtam, és magam után húztam Annie-t.
- Csak szórakozz!
- Így? Mennyünk haza.
Otthon bevágtam magam az ágyba, és nem várva a holnapot, álomba ringattam magam.

- Jó reggelt! Boldog szülinapot! - kacarásztak az ágyam mellett.
- Ideje felkelni! - ekkor megláttam a színes gyertyákkal díszített hatalmas tortát.

- Nem kellett volna. - főképp, hogy vele képzeltem el.
- Dehogynem, na fújd el!
- Na jó! - majd feltápászkodtam, és kívántam egyet. Nem is kell mondanom mit.
Átöleltem mindenkit, és őszintén megköszöntem a fáradozást.
- Kapsz egy mai napra szóló kétszemélyes kupont, a hotel mai kínálatára! - kaja, tudták mi kell nekem, de nélküle nem megyek el.
- Köszönöm nem kell! - és visszatoltam a kezükbe, ma úgyse tudnám igénybe venni.
- Azért ide leteszem, a többi ajándék mellé!
Amikor odapillantottam, nagy meglepetésemre, egy szép falióra volt, és pár zenei kellék.
Megvolt minden, de a legjobbat nem fogom kihasználni.
- Menj ahova akarsz, élvezd ki a szabadságot! - nevetett nővérem.
- Nekem csak annyi kérésem lenne, hogy hagyjatok magamra egész nap, hogy pihenhessek, ez az amire most vágyom! - mindenki érdekesen nézett rám, de egyet értettek, és még programot is szerveztek maguknak, csak, hogy a kedvemre járjanak.
Beültem a tv elé egy nagy pokrócba tekeredve, és ott feküdve kapcsolgattam a csatornákat.
Semmi jó nem volt. Már vártam Niall reggeli hívását, de még mindig nem csörrent meg a telefonom.
Elmúlt dél. Csupa kócosan, pizsamába töltöttem el eddig a nap részét, nem törődve semmivel. Ha meglátna valaki, simán rám mondanák, hogy egy hanyag, depiző vagyok. Pedig csak nem volt kedvem semmihez.
Az arcom valami borzadályul festett, és a kajás tányérok is ott pihentek körülöttem. 
Kétségbe esetten nyúltam a telefonomhoz, de még mindig semmi. Fogtam magam, és írtam egy üzenetet.
" Hol vagy elveszve drága? xx "
Két óra elteltével se írt vissza, vagy keresett fel. Mi van, hirtelen nem ér rá velem beszélni? Akár elfelejtett, amikor megígérte? Ez nem volt megszokott, fel se köszöntött.
Remélem nem valami más lány vette el az eszét.
Este már feladtam minden reményét, hogy ma felhív, a SZÜLINAPOMON, elment még az   a kis kedvem is ami volt. Már mindenki felköszöntött. Még Annie is küldött egy csomagot.
Tőle meg semmi hír.
Lelankadt lépteimmel, bementem a szobámba. "Ennek így semmi értelme". Lehajítottam az ágyamról a szennyest, és durcisan ledőltem. Annyira hiányzik, mi lehet vele. Csak rátudtam gondolni, mint mindig.
Nem sokkal később hosszan tartó csengetés virrasztott fel.
Kontyba fogtam a hajamat, és kimentem. Ki lehet az ilyenkor.
Amikor kinyitottam az ajtót, ledermedtem. Csillogó kék szemei mélyen az enyémbe néztek, ez az igazi váratlan meglepetés.
Végig néztem rajta, és kezei között egy csokor rózsát tartott. Azt hittem képzelődöm. Valóra vált a kívánságom.
- Szia Christine! - üdvözölt mosolyogva. Lefagytam. Szőke haja tökéletesen be volt állítva, és egy alkalomhoz illő inget viselt.
- Hogy kerülsz ide? - megmondta, hogy nem ér rá.
- Visszautaztam miattad! Az egész napom rá ment, és bocsi lemerült a telefonom.. Megbeszéltem a többiekkel, és elengedtek, mivel elintéztem már mindent! - ujjaival zavarodottan a virág leveleit piszkálgatta. - Nem is örülsz?
- De nagyon is! - ennél nagyobb örömöm nem lehetne, kárpótolta az egész napomat. - Azt akarod mondani, hogy miattam egyedül visszajöttél?  - majd erősen bólintott egyet.
- Boldog szülinapot! - ekkor átnyújtotta a rózsákat, amitől könnybe lábadt a szemem.
- Köszönöm! Ennél boldogabb nem is lehetne! Gyönyörű csokor! - majd a nyakába ugrottam, és jó erősen magamhoz szorítottam. - Azt hittem már sose keresel.
- Nagy tévedés volt!
- Van is egy ötletem, azt hiszem még felhasználható! Csak előtte felöltözök! - majd amikor végig nézett rajtam összenevettünk.
Megkerestem a kártyát, miután rendbe szedtem magam, és elhívtam vacsorázni.
- Érdemes volt ezért visszajönni!
- Héé!
Majd egy kellemes vacsorával megünnepeltük a mai napot. A virágokat pedig kiraktam a szobám középső polcára, az egyik legszebb vázánkba. Varázslatos illattal töltötte meg a teret.




 Sziasztok:) Itt az új blogom, ha érdekelne valakit:  http://closedmymouth.blogspot.hu/2015/07/2fejezet-hazamehetek.html         ❤  kaphatnék véleményt?:)

27. Fejezet-- Távolság

(Christine szemszöge)

 Jövőhéten végre születésnapom lesz! Már Nagyon várom! 1 évvel idősebbnek mondhatom majd magam! Addigra Annie átkötözik az új lakásába, és felavatásként ott fogjuk megtartani a bulit! 

Már a fiúk is tájékoztatva vannak ezzel kapcsolatban. 

- Hogy alakult a tegnap? - Kérdeztem Annie-től a parkban ülve, szerencsére már tavaszias idő van.

- Ugye Louis bemutatott egy szüleinek! - arcán hatalmas mosoly ült.

- Mint? - Érdeklődtem.

- Mint a barátnőjét! 

- Nagyon Örülök nektek! Mindig is tudtam, hogy ebből lesz valami! De akkor mi van Harry-vel? - sajnáltam a történteket, olyan jól megvoltak.

- Semmi.

- Nem beszéltetek? 

- Nem még nem .. - láttam, hogy nem akar erről beszélni.

- És ugye azt nem felejtetted el, hogy jövőhéttől önálló életet kezdesz ?! - Időközben megcsörgettem Niall-t, hogy jöjjenek ki a parkba, mert itt vagyunk.

- Nem dehogy! - Nagyon örült a saját lakásnak. - És a szülinapodat se!

- Tényleg !! Akkor az ugye majd nálad? - Jobbnak láttam, ha újra megkérdezem.

- Igen! Látom  már nagyon be vagy zsongva! - Felnevetett. - De ugye azt beszéltük, hogy mivel hétköznapra esik, majd  csak vasárnap lesz! 

- Aha! Addig Lesz időnk becuccolni! - És egyetértően bólintottunk egyet.

- Sziasztok lányok! - üdvözölt Louis és Niall, amikor megtaláltak bennünket.

- Hallom épp a szülinapot tárgyaljátok! - nevetett Louis.

- Ezt muszáj! - válaszolt Annie szintén nevetve.

Felálltam és jó erősen átöleltem az előttem álló srácot. Ahogy kék szemeivel lenézett rám, elképesztő volt. Beugrott az első randink, és elmosolyodtam.

Nagyon örülök, hogy itt van! Imádom, és azt, hogy folyton törődik velem, és érdeklem őt. Ő az egyetlen ilyen fiú körülöttem.

- Srácok Elég! - Majd zavartan összenevettünk, és elengedtük Egymást.

A reggeli friss levegő nagyon jól esett, ahogy a madarak közben jólesően dalolásztak. Tőlünk Nem Messze kis gyerekek játszottak, mi Pedig Egy csendesebb HELYEN foglaltunk el Egy padot.

- Leülsz? - Kérdeztem Niall-től, de ellenszavazat nélkül fogadta el az AZ ajánlatom.

- Maradj szerint csak ott, nincs elég hely!

- Ülj AZ ölébe! - Szolt közbe Annie, amire Szűrös szemmel ránéztem.

- Miért ne? - Majd helyet foglalt előttem. - Nehéz vagyok? 

- Csak egy icipicit elzsibbadt a lábam, de semmi vész! - Nevettem  a háta mögött. - Ja és szép a kilátás! - Kék inget viselt éppen, és közelről éreztem a parfümének illatát.

Átkaroltam a kezemmel, és ráhajtottam a fejem.

- Christine, köztünk vagy meg, vagy elaludtál? - Jött közelebb Louis, míg csendben hallgattam a beszélgetésüket. Ekkor támadt egy ötletem.

Ujjaimmal lágyan csikizni kezdtem Niall-t, picit mocorogni kezdett.

- Azt hiszem itt van, megnyugodhatsz! - Mondta ki nevetve.

- Mi az ilyen vicces? - Kérdeztem tőle, amikor erősebben folytattam a csikizést.

- Jó elég! - Arca már csupa vörös volt. - Nem tehénkedek rajtad, felállok! - Aranyos volt, ahogy sietve felpattant, miután eszébe jutott, hogy nem egy súlyban vagyunk.

- Niall, azt hiszem elfelejtettünk valamit! 

- UU tényleg! - És Louis-val komoly hangnemmel beszélni kezdtek.

- Nem rég tudtuk meg, hogy jövőhéten több napos útra megyünk, mert koncertünk lesz! - Niall-re nézve nem tudtam miért nem örül annyira, míg barátja teljesen fel volt pörögve.

- De azért segítesz nekem bepakolni? - Kérdezett vissza barátnőm.

- Persze! Előtte lesz időnk! És még a bulira is visszaérünk! - Na ekkor én is lesokkoltam. Eszembe jutott, hogy péntek a szülinapom.

- Christine ?? - Fordult felém Annie, amint észrevette, hogy nem reagálok.

- A-aa .. - dadogtam.

- Szülinapod .. - fejezte be Niall.

- Tehát nem leszel itt? - Kérdeztem lelombozva tőle.

- Sajnos nem .. 

- Ugyan már, egy napot kibírtok, lesz még jövőre is! Meg amúgy is, vasárnap megünnepeljük!

Arra a napra úgyse terveztetek semmit! Vagy igen? - Mosolygott kajánul.

- Nem, csak jó lett volna .. - fejeztem be.

(Annie szemszöge)

- Van még egy bútor egy kocsiba! - Szólt Louis-nak a bátyám William. 

- Maris viszem! 

- Annie Hova tegyük ezt? - Mutattak a zongorámra. 

- Azt hiszem egy sarokban jó lesz! - Majd a nagy rendezkedések után, megelégedve néztünk körül.

- Köszi srácok, hogy segítettetek! 

- Még ezután jönnek a dobozok! - Nevetett fel Rob.

- Az már semmiség! 

- Főleg mert maradok kipakolni! - Fordult felém Louis.
- Köszönöm! - Majd átkarolt, és elköszöntünk a többiektől.
Minden apróságot kicuccoltunk, ami közben jól át is  nézte őket.
- Ez meg mi? - Kérdezte nevetve.
- Nem publikus! - Mérgesen kikaptam a kezéből. - A régi naplóm. - És beraktam a szekrényem legkisebb zugába. - Azt mondtad segítesz! Nem kutakodni jöttél! - Majd nevetésem közbe, Az ölébe húzott.
- De hát már kész van! - s egy érzéki csókot adott.
- Nekem tetszik! - Állapítottam meg az új lakásomról, amikor ismét körbenéztem.

(Christine szemszöge)

 Miután sikerült mindenkinek becsomagolnia, együtt kimentünk a reptérre. 

- Christine! - Niall odahívott magához, ahol kicsit kettesben lehettünk.

- Igen? - Kétségbe esetten ránéztem.

- Csak azt szeretném mondani, hogy szeretlek! - Hangja nagyon magabiztos volt, mialatt mélyen a szemembe nézve, kimondta a szavakat.

Nem tudtam mit reagálni, csak ott álltam vele szembe, és néztem őt. A hasam görcsbe volt, és a szívverésem is felgyorsult. 

Megfogta a kezem, miután a sajátjába helyezte. 

- Sietek! - Azzal a lendülettel, a nyakába ugrottam.

- Én is szeretlek! - És olyan erősen öleltem ahogy csak lehetett. - Vigyázz magadra! 

Végül is ez nem olyan sok idő, mi lesz ha ... egyszer hónapokra mennek. 

- Niall gyere! - Hívták a fiúk a géphez. Nagyon messze mennek, és féltem.

- Megyek! - És kaptam egy utolsó búcsú ölelést, miután elindult a többiekhez.

- Vigyázz magadra! - Majd felszállt a repülő.

Ameddig nem lesznek itthon, megbeszéltük Annie-vel, hogy csajos napokat tartunk. 

- Jó lesz! - Biztatott. 

26. Fejezet-- Otthoni zűr

(Louis szemszöge)

 Kora reggel elindultam Annie-től haza. 

- Zayn, miért ülsz itt? - kérdeztem tőle, elég fura volt. - Még reggel van! 

- Louis, egész este itt ültem! - egy pillanatra azt hittem megbolondult. - Téged vártalak! 

- Engem??

- Téged! Harry azóta se jött ki! - hangja nagyon aggódó volt. - Csak párszor kajálni.

- 2 napja bent gubbaszt? - úgy érzem, nekem kell megoldani. Pedig pont én vagyok az, akinek nincs kedve erről beszélni, és dühös is vagyok, amiért átverte szegény lányt. Bár, akkor ebbe én is belementem.

- Igen, nem mehet ez így tovább! Gyere!

Odaértünk Harry szobájához, és kérdőn barátomra néztem.

- És mit mondjak? Vagy mit kéne tennem? 

- Békítsd meg! Bízom benned! Eddig nem reagált senkire sem, nagyon maga alatt van.

- Harry! - kezdtem el bizonytalanul. - Kérlek szólj vissza.. - de semmi.

- Tuti felébredt! 

- Harry légyszi! Bemehetek? - majd megpróbáltam benyitni, de az ajtó zárva volt. - Nyisd ki! 

Már negyed órája próbáltuk, és még mindig semmi. Erőteljesebb kopogásunkra se, és kiabálásunkra se válaszolt. Kicsit megijedtem.

- Mi ez a ricsaj? - jött ki Liam, de egyből észbe kapott.

- Ez nem állapot, betöröm! Beszélnünk kell vele! - idegeskedett Zayn.

Saját maga zárkózott be, ő döntése. De mivel mi itt vagyunk neki, nem hagyhatjuk magára.

- Skacok, mi lenne elmennétek, és megpróbálnám egyedül? 

- Jó, hátha! - mondták halkan, majd távoztak a helységből.

- Harry, figyi, most már biztos, hogy felkeltél. Nem tudom kivel nem mersz szembe nézni, de látod én is itt vagyok, itt állok az ajtód előtt. Kérlek szépen hallgass meg!  Annie tény, hogy haragszik rád, de elmondtam pontosan, hogy is történt! Idővel felfogja majd, valóban mi ez az egész, megtudjátok majd beszélni barátilag. Tudja, hogy nekem akkor ott volt Rachel. Kérlek! - csönd. - Oké, nem fogom feleslegesen, pazarolni itt az időmet, ennyi, megpróbáltam, ezek után a te döntésed, hogy ott bent büdösödsz-e vagy sem! - épp nagy lendülettel fordultam volna, amikor bentről hangot hallottam.
- Louis, várj! - én magam is meglepődtem, hanga nagyon nyúzott volt.
- Beszélhetünk? - erre szinte azonnal elfordította a zárban  a kulcsot és kinyitotta az ajtót.
- Bocsi, hogy ilyen óvodásan nézek ki!
- Már bocs, de tényleg! - összenevettünk, - Haver hallod, fú, hót büdös van! Mit tenyésztesz? - közöltem vele, amikor beljebb léptem.
Kinyitottuk az ablakokat, felhúztuk a redőnyt, ezzel egy kis életet víve a szobába, majd leültünk beszélni.
- Mond el mi az ami ennyire érintett..!
- Eléggé gyerekesnek nézhetek ki. Igazából az, hogy Annie-vel nagy veszekedéssel váltunk el egymástól, és rossz volt nézni, ahogy előttem sír! Érted? Még a hideg is kirázott! Én vagyok a hibás! És ez megmaradt.. Nem akart hinni nekem, el se tudtam magyarázni!! Csak veszekedtünk. - nem tudtam mit mondjak, ebbe sose voltam jó,  csak azon gondolkoztam, vajon a szakítás is bántja-e. - És te mikor beszéltél vele?
- Ott voltam nála!
- Ja igen, utána mentél.
- Az bánt, hogy már nem lehetsz együtt vele?
- Ezek után, inkább az amit eddig mondtam.. - ekkor kicsit megkönnyebbültem. - De  hiányzik.

*Hétvége

(Annie szemszöge)

- Ma nem érek rá, Louis áthívott magukhoz! 

- Miért? - érdeklődött Christine kíváncsian a telefonba.

- Átjön a családja, és szeretné ha ott lennék! De nektek jó szórakozást!

- Köszönjük! - majd sietett is készülődni, hogy találkozhasson a barátaival.

Kicsit izgultam a mai napért. "Beakarna mutatni a családjának?  Igen, beakar." Megerősítettem gondolataimat, és elindultam öltözni.

Vajon mit kéne felvenni ehhez, hogy biztos jó benyomást keltsek?

Eközben elgondolkodtam azon, hogy ha ennyire érdekel, akkor Louis is számít nekem. Nagyon. A dolgok magától kialakultak, mintha így kellene lennie, én meg csak hagyom, hogy megtörténjenek. 

- Örülök, hogy eljöttél! - üdvözölt az ajtóban Louis.
- Természetesen! Itt vannak már?
- Igen, az előbb értek ide! - majd levettem a kabátomat, cipőmet, és be siettem hozzájuk.
A nappaliban már ott ültek, Liam és Niall társaságában. Megkönnyebbültem, hogy nem kell Harry-vel szemkontaktusba lennem, pont ma.
- Sziasztok! - üdvözöltem Louis anyukáját, és tesójait.
- Ő itt Annie! - szerencsére nem én kezdeményeztem.
Gyorsan meséltünk magunkról pár dolgot, majd kimentem.
- Elmegyek inni, remélem nem baj! Majd addig Louis lefoglal titeket! De azért ésszel! - figyelmeztettem előre, hogy ha bármi olyat mond, neki vége.
Örülök, hogy Louis itt van velem, mindig sikerül felvidítania. A konyhába érve, egy lányt találtam.
- Szia! - köszöntöttem, fogalmam sem volt ki ő.
- Biztosan te lehetsz Annie, Louis barátnője! - mondatára felvontam a szemöldököm, és elgondolkoztam, hogy mire értette a "barátnőjét". - Új barátnője!
- Te pedig Lottie, oh tényleg, mesélt már rólad! - végre így már beugrott. - Az előbbi meg..
- Kamasz vagyok, át látom az ilyen dolgokat! - majd összemosolyogtunk.
Visszaérve, Louis- hoz mentem.
- Mit mondtál nekik amúgy ki vagyok? - suttogtam mellette. Nagyon érdekelt.
- Még semmit, csak azt, hogy itt lesz egy nagyon jó, aranyos ismerősöm! Hisz nem rég még Rachel-ől tudtak.
- Elmesélted nekik?
- El!
- Hé fiatalok, miről sugdolóztok? - fordult felénk Johannah. - Akartam kérdezni, hogy van köztetek valami? - ajkain huncut, őszinte mosoly volt.
Erősen felment a pulzusom, és kérdőn Louis-ra néztem. Ő pedig, elmosolyodott, és magabiztosan bólintott egyet. Sose felejtem el ezt az érzést. Ilyen még nem volt.. tehát ilyen az igazi szerelem, rájöttem, hogy nem ugyanaz, mint ragaszkodni.
- Igen, van egy lány aki régóta érdekel, de most már végre kimutathatom! - és adott ajkaimra egy szívből szóló csókot.





Sziasztok:) Lenne egy olyan kérdésem, hogy kinek eddig melyik rész/jelenet tetszett a legjobban?:)
Szeretnétek valamiben változást?

25. Fejezet-- Minden a helyén lenne?

  Sziasztok! Nagyon remélem tetszeni fog! És én is bocsi a késői részért, de most volt életem első 1D koncertje és ahhw, idő kellett mire eljussak az írásig:D Jó olvasást! Továbbra is érdekel a véleményetek! :)

(Louis szemszöge)

 - Rachel!! - kopogtattam erősen az ajtóján, de nem válaszolt. Már vagy öt percet várakoztam, mikor kezdett még jobban felmérgelni.

- Tudom, hogy itthon vagy!! Nyisd ki! - de semmi. - Nem hallod?? - erre dühös léptek közeledtek felém.

- Ne zaklass! Kihívom a rendőrséget!! - hangja nagyon erőszakos volt, olyannyira, hogy még én is megijedtem.

- Azt inkább megtehetném én..Tolvaj. - majd inkább csendben maradt. - Kérlek szépen nyisd ki! Utoljára kérlek! - ekkor már dörömböltem az ajtóján. 

Pár pillanat elteltével megtette kérésem, de nem valami jó látvány fogadott. Lakásából áradott a büdös dohányszag, ő pedig egy laza topban, és egy miniszoknyában volt, ez az igazi Rachel, most már tudom.
- Visszakaphatnám a..
- Telefont? - ekkor beigazolódott gondolatom. - Hamarosan!
- Mi?! Most! - és elindultam befele.
- Te kivagy? - kérdezett egy ismeretlen alak odabent.
- Ezt kérdezhetném én is! - meglepődve válaszoltam, és még jobban elkapott az undor.
Nincs kedvem maradni, siettettem Rachel-t.
- Jajj bocsánat, véletlen.. összetörtem.. - nyújtotta felém a készüléket.
- HOGY LEHETSZ ILYEN SZEMÉT? Ellopod és még össze is töröd?
Megfogtam gyors a szanaszét álló telefont, és távoztam a  lakásból.  Nem vitázok, de megérdemelné a feljelentést.
 Dühösen beültem a kocsimba és elindultam.

(Christine szemszöge)

 A buli elég érdekesen sikeredett, de sikerült beszélnem Annie-vel. Meglepett. Harry?! Nem ő volt? Alig áll össze a kép.  Remélem nyugi van otthon, és, hogy már nincs nagy felfordulás.

- Szia! - mosolyogtam Liam-re.

- Hali! Mi járatban? - bár nem mintha megkellet volna kérdeznie.

- Niall itthon van? 

- Igen, de szerintem most alszik! - megvontam a vállam, és felnevettem - gyere be! 

Intettem egyet a nappaliban ülő Zayn-nek, majd eljutottam Niall ajtajáig. Igyekeztem halkan mozogni, nehogy észrevegyen ha netán fent van, de nem. Óvatosan benyitottam, amikor megláttam az ágyán elterülve őt, jól bebugyolálta magát.

- Hallasz? - de semmi válasz nem jött. 

Eléggé mély alvónak látszik, nem tehettem mást.

Megfogtam a telefonom és csináltam róla egy eléggé 'előnyös' képet, majd meglátván a gitárját, felemeltem és gyors egy kitalált dallammal játszani kezdtem rajta, s ráugrottam az ágyára. 

Nyüszögött valamit a ricsajra, és visszapihent.

- Te vagy az? - felnézett hirtelen, amikor végig simítottam a hátán. - akkor folytathatnád a gitározást! Tőled nem veszem el! - majd összenevettünk, és visszaraktam a helyére.

Felült az ágyon,  már kevésbé olyan kómásan.

- Nemrég végeztünk a próbával! 

- Na az tök jó! Én meg gondoltam megleplek! - és szembeültem vele.

Kipihent arcán nagyon jól esett látni a mosolyát. Egy otthoni fehér póló, és egy farmer volt rajta. Közelebb jött és adott egy apró puszit.

- Nem kéne bemenni Harry-hez? - beszélgetett kint Liam és Zayn.

- Szerintem várjuk meg Louis-t. 

- De eléggé nagy gond, hogy már egy napja nem láttuk, ha kell betöröm az ajtót!

- Várjunk még!

- Louis hova ment? - kérdeztem Niall-t.

- Rachel-hez..valószínű elvitte Annie telóját. - számomra ez most meglepő volt. 

- Akkor még erről semmi hír? Felhívom hátha felveszik! - reménykedtem benne.

- Várjunk csak.. - mosolyodott el. - mutasd a hátteredet!

- Upsz! Lebuktam! - elpirosodtam hirtelen.

- Jézusom, hogy alszom! - nevetett magán.

- Édesen! 

- Kis gonosz! 

- Visszakérhetem, hogy felhívjam? - 'tereltem' a témát.

- Persze! - és azonnal vissza is adta.

De hiába próbáltuk, ki volt kapcsolva.

(Annie szemszöge)

 Egyedül vagyok otthon, s épp csengetett valaki.

- Igen? - kérdeztem előre, nem nyitok idegennek ajtót.

- Szerinted? - szórakozott hangjáról egyből felismertem.

- Szia Louis!! Mi járatban? - megörültem jelenlétének.

- Nem utcai téma..

- Gyere beljebb, nincs itthon senki!

- Jobban vagy már? - érdeklődött felőlem.

- Köszönöm szépen, már jobban. - majd helyet foglalva a nappaliban, beszédre kényszerítettem. - mesélj!

- A telódat nálunk hagytad, de gondolom ez feltűnt! Szóval ma nálunk járt Rachel.. és elvitte.

- Hogy mi?? - pattantam fel idegesen.

- És van egy rosszabb.. Így néz ki. - hát mikor elővette a táskájából, én lesokkoltam.

- Jesszusom!! - próbáltam lehiggadni, és leültem. Átgondoltam a dolgokat.

- Nyugi! - guggolt le elém.

- Már lenyugodtam! Te elmentél érte! - majd átkaroltam arra gondolva, hogy egy telefon ezek után már nem jelenthet nagy gondot, csodálatos illatát ismét érezhettem.

Azt hiszem.. jelent valamit.

- Ne akard tudni mi fogadott! 

- Nem akarom! - és a fülébe nevettem.

- Anyudék mikor jönnek? 

- Hajnalba, tesóm pedig talán este. Nincs kedvem egyedül maradni, ezek szerint már elérhetőségem sincs, csak a net.

- Maradok! 

- Ne fáraszd magad! - elindultam a konyha felé.

- Nem fárasztom, tényleg! Szívesen! 

- Akkor kotyvasszunk valami vacsorát! - ötletembe ő is beleegyezett.

Két órával később az ágyon ülve néztük a tévét, épp valami gyilkolós film volt.

Nem bírtam tovább, előjöttek az emlékek.

- Te szipogsz? - nézett rám Louis.

- Nem..- elfordítottam a fejemet, erre szembeült velem.

- Mi a baj?

- Nyugi, még sokszor előfog jönni, ha zavar nem muszáj velem lenned.

- Dehogyis! Én itt vagyok!

- Nagyon jó barát vagy! - de itt elgondolkoztam.

- Mi jutott eszedbe, amiért sírni kezdtél? - kíváncsian nézett szemeimbe.

- Minden ami mostanában történt! - idegeskedtem.

- Nézz ide! - felhajtotta a fejem. - Ne aggódj! Itt vagyunk veled! 

- Tudom! - és szorosan átöleltem. 

Közelről éreztem szívverését, ahogyan ő is az enyémet. A hajam széttérült a vállán, ahogy ráhajtottam a fejemet. Különös érzés futott át rajtam, mintha minden a helyén lenne.

- Köszönöm! - a halvány fények közepette, újra a szemébe néztem, amikor különös pillanat történt. Láttam szemeiben a csillogást, s megcsókolt. 

Egymással szembe ültünk, átkarolva a másikat. Csókunk alatt nem gondolkoztunk, csak megtörtént, kellemesen, mialatt tízszeresére nőtt a szívverésem.

- Mióta van tetkód? - kérdezte, amikor észrevette a csuklómon.

- Ez tavaly óta van meg!

- Van másik is? - érdeklődött.

- Az oldalamon! -felhúztam a pólómat, és megmutattam.

- A zenéről szól?! 

- Igen..

- Nekem is van olyan! - és megmutatta.

- Nagyon szép! És ez mi? - mutattam az egyikre a karján.

- Ez az egyik dalunkból van! Imádom! 

- Derekamnál van egy rövid dalszöveg..

- Még ott is? - nevetett.

- Azért a tieidhez képest nem sok, meg amúgy is kicsik! Tényleg csak ez a három van! 

Megfordultam, és megnézte. Kicsit mocorogtam, ahogy ujjai lágyan súrolták a hátam, miközben felhúzta a pólómat.  

Örültem, hogy itt van! Nem tudom jelentett-e ez a csók valamit, nem beszéltük meg, de én reménykedtem benne.

24. Fejezet-- Egyedül..vagy mégsem?

  Megérkezett az újabb rész! :)  komi után kövi! Nagyon érdekelne a véleményetek! :) Köszönjük! Jó olvasást:) !

(Louis szemszöge)

 Még hosszasan ölelkeztünk szótlanul, mialatt megpróbáltam megnyugtatni zaklatott lelkét. Mindkettőnknek, vagy legalább is nekem, őszintén jól esett. 

- És akkor elmeséled, hogy történt ez az egész? Én nem emlékszem semmire!
- Öhh - elkezdtem rajta gondolkodni, de hamar félbeszakított.

- Vagy tudod mit? Nem is akarom hallani! Nem érdekel, hogy akartak elrabolni! - mérgesedett fel.

- Igen, szerintem is jobb nem feleleveníteni! 

- De viszont azt már tudom, hogy nem Harry volt.. - hangja ismét összecsuklott.

- Nem, tényleg nem..De ne okold! - megpróbáltam a barátomnak segíteni a helyzetben.

- Átvert! Én nem haragudnék, ha elmondta volna az igazat! 

- Figyi, én mentem utánad, mert mi már előtte beszélgettünk, utána pedig mikor sikerült kihoznom onnan téged, 

- Honnan? - ezt nem szabadott volna megkérdeznie, ha elmesélném, hogy milyen körülmények között volt, még jobban sokkot kapna.

- Az most nem fontos, onnan ahol voltál. Tehát, miután elindultam veled haza, mivel nekem ott volt Rachel, más hova meg szintúgy nem fértél volna be, így Harry-re bíztalak. Veled maradtam volna, de nem lehetett.

- És miért nem vittél haza?

- Nem voltál eszméletednél.. - ekkor néma csönd uralkodott el közöttünk. - De rám ugye nem harag..

- Ne is gondolj ilyenre! Mégis, hogy tudnék? Nem tettél semmit! Harry beelőzött aznap reggel a vallomással. - ezzel azt akarja mondani, hogy megérti, hogy nem mondtam el, mert amúgy se tehettem volna. 

Kezein még mindig látszódott, hogy zavarodott, ahogyan önmagától reszkettek. Megragadtam őket, és magam köré tettem, ezzel újra lehetőséget adva ahhoz, hogy átöleljem. Még mindig nem nagyon tudott beszélni, és inkább csak halkan sírdogált. Elmondta, hogy ismét üresnek érzi belül magát, és jelenpillanatban képtelen bármire. Mikor egyre inkább kezdett kezeim között lenyugodni, felemeltem a fejét, hogy felém fordulhasson.

- Na most már lenyugodtál? - mondtam szemeibe nézve egy halvány mosollyal, mialatt az arcát dörzsölgette.

- Is-is.. - és feljebb ült egy kényelmes pontot keresve. Én pedig ránézvén, bólintottam egyet.

- Naa, ne vizslass, tudom, hogy gáz ruhában vagyok! - ajkain végre lágy nevetés hangzód ott el.

- Nem kell eltakarnod, így is tökéletes! - amire összemosolyogtunk. 

- Legalább a hajamat kössem fel normálisan! - majd rutinos mozdulatokkal meg is  tette. - Louis..
- Igen?
- Köszönöm, hogy segítettél!
- Most? - annyira jó hallani tőle, különös érzés ragad meg.
- Mindig! - majd szorosan hozzám bújt védelem kérően. És ismét ideillő némaság töltötte be a teret, valószínű már mindenki aludt.
Időközben körbenéztem a szobájában is. Szép bordó falán, különféle családi fotók, a szekrényén pedig rengeteg könyv található. Az e mellett sorakozó CD tartóban csupa olyan zene díszelgett, amit én is imádok. Az ágy a szoba közepén helyezkedett el a fal mellett, amelyen éppen ültünk. A bal oldalamon, a lábamnál pedig a mamuszai pihentek, s az ágy melletti éjjeli szekrény felett, egy aranyos kis naptár függeszkedett. Ez teljesen leírta őt. Az idő közben észrevétlenül telt, amelyről el is feledkeztünk egymás mellett.
- Ömm, nem azért mondom, de szerintem indulnod kéne.. - duruzsolta a fülem mellett, ahogy a csendben hirtelen eszébe jutott, hogy késő van. - Elmúlt tizenegy.
- Már? Tényleg jó ötlet lenne. - de igazából itt maradtam volna vele.
Ezzel egyúttal nagy nehezen felálltam mellőle, bár nem akartam. Valahogy egyszerűen elragadott a természete.
- Asszem most ki kell kísérnem. - árad belőle a lustaság, és a fáradtság, bár ennyi sírás után nem csodálom. Megfogta sajgó fejét, és megpróbált utánam jönni.
- Ha nem vagy jól, nem muszáj, hisz ha betaláltam, ki is találok! - próbáltam segíteni neki, de azért is ragaszkodott ahhoz, hogy eljöjjön a bejáratig.
- Ez így illendő!
Megállva egymás előtt az ajtóba, elköszöntünk egymástól.
- Köszönöm még egyszer! - majd miután elindultam, még hosszasan néztünk egymás tekintetébe, amíg végleg el nem hajtottam.
Erős szívdobogásom nem nyugodott, arra gondolva, hogy végre vele lehettem. Kicsit tartottam a hazaéréstől, de kénytelen voltam. Zaklatottan benyitottam a házba, majd sietve körbenéztem. Észrevettem, hogy kevesebben vagyunk, mint voltunk.
- Na végre, hol a csudában voltál? - kerekedett fel Zayn.
- Muszáj volt, nem hagyhattam.
- Annie után mentél? - szólt közbe Niall.
- Igen..
- Christine épp az elébb rohant haza, hogy felkereshesse.
- Tűkön ülve vártunk, hogy végre történjen valami, azt se tudtuk mire gondoljunk. Fogalmunk sincs az egészről. - idegeskedett Zayn. - Csak mindenki elviharzott szó nélkül! Azt hittük valami baj van!
- Harry? - kérdeztem felőle, de nem tudtam nyugodtan kimondani a nevét.
- Ő meg bezárkózott a szobájába, de mi köze neki ehhez?! Nem értem köztetek az összefüggést..Annie, és Harry az megvan.
- Nem nincs..
- Na jó, komolyan mondom itt mindenki megkergült! - zavarodott össze Liam is.
- Akkor szólhatok Christine-nek, hogy nincs baj? - érdeklődött Niall reménykedve.
- Persze! - bólintottam egyértelműen. - segítettem Annie-nek! - erre elmosolyodtak.
- De mégis mi történt ??
- Majd, ha Harry hajlandó kijönni, elmeséljük! Jobb lesz ha lefekszem.. - elég felkavaró napom volt, szükségem van a pihenésre. - Jó éjszakát! - intettem egyet a többiek felé, és már be is mentem a szobámba.
- Ezt a szülinapot. - motyogta valaki, amit még épp meghallottam.

(Annie szemszöge)

 Amikor észrevettem Louis-t mellettem, ahogyan a szemeibe néztem.. elállt a lélegzetem. Utánam jött, és ez nagyon megmelengetett. Hosszasan ott maradt velem, míg végül sikerült kicsit lenyugtatnia. Egész estémet a szobámban töltöttem, a saját gondolataimmal. Mintha ismét üres lenne a szívem, bár valahol úgy érzem, valaki újra betöltötte.

 Este még Christine is felhívott, ami szintúgy jól esett. Megnyugtattam, hogy 'jól' vagyok, és elmeséltem a történteket. Mivel össze-vissza hadartam mindent, kétlem, hogy felfogta volna  a teljes igazságot. A lényeg azt mondta mellettem áll. 

Holnap nincs erőm suliba menni, itthon maradok, akárki, akármit mond. Képtelenség lenne az, hogy még oda is figyeljek. Jelen pillanatban még azt sem tudtam hova koncentráljak, és szerencsére barátnőm holnap átjön hozzám. Nincs kedvem ezen filózni, inkább kizárok mindent magam körül, és lehunyom szemeimet. 

(Louis szemszöge)

 Próba közben arra észleltem fel, hogy valaki esze veszetlenül csörget a telefonomon. Rachel. Na még ez kellett. Szólt, hogy később átjön, mert itt maradt még valami régebbi cucca.
- Szünet! - leállították a fiúk a dalt, és mivel épp itthon gyakoroltunk, leültünk kicsit a nappaliba.
Mindenki elment a saját dolgára, mialatt Zayn-t láttam meg, ahogy Harry szobája felé tart. Még mindig nem jött ki.
- Louis! - meglepődöttségben hirtelen hátrafordultam. - ez kié? - mutatta Liam a szekrényen található telefont.
- Hát ezt egészen elfelejtettük! Annie-é !! - ezzel felemlítődött bennem a tegnap. Nagy rohanásában, itt felejtette. - Majd eljuttatom hozzá!
Fél óra elteltével valaki erősen csöngetett.
- Jól van megyek már! - majd mikor kinyitottam az ajtót Rachel állt ott. Egy kisebb fintorral üdvözöltem, és beengedtem.
- Ugye nem csak valami okot kerestél, hogy befuratkozhass, és, hogy veszekedjél?
- Nem, én?! - mutatott magára. Szégyellem, hogy leálltam egy ilyen öntelt alakkal. - remélem a kis barátnőcskéd nincs itt! - kíváncsiskodott.
- Semmi közöd ehhez.
- Na nem úgy volt, hogy Harry-é? Lese tagadod? Osztozkodtok?
- Ne avatkozz bele a dolgokba! Inkább haladj, és mond mi kell!
- Oké, ismerem a járást! - és egy vállon lökés kíséretében elindult.
- Kérlek ne kutakodj!
- Miért ne? - emelte fel a hangsúlyt.
- Mert ez az én szobám!  Tessék látom is! Ez kellett ennyire? - kiszúrtam a szekrényen helyezkedő ruháját.
- Aham! Örülök, hogy nem felejtetted el! - közeledni kezdett hozzám.
- ELÉG! - és sietve hátráltam.
- Jajj, miket képzelsz te, már nem kell a népszerűséged! Nincs is!
- Menj! - rosszul esett amit hozzám vágott.
- Azt teszem! De ne feledd, hogy nem mindig lesz szép az életed! Annie megemlegeti! - ezzel gyorsan lement. Én még leültem az ágyra, és össze szedtem magamat, nem mondhat róla semmit. Mire gondolhatott? Miért ordibál velem?!
- Fú hallod, ez a nő nagyon kész van! - jött oda hozzám Zayn, amint leértem.
- Az ilyen nem nevezhető nőnek! - feleltem dühösen.
- A próba elég volt már mára, együnk!
- Akkor vissza viszem a telefont!
- Jó rendben! - s elindultam a tárgy felé. Odaérve kikerekedett szemekkel észrevettem, hogy eltűnt.
- Srácok! Hova raktátok innen a telót?
- Mi sehova!
- Tényleg? - értetlenkedtem.
- Megmondanánk! Nem! - ekkor valami beugrott.
- Rachel járt erre?
- Hát asszem mikor elindult, bement oda!
- Komolyan mondom! Ez ez nem normális.. még ezt is?!
- Arra gondolsz, hogy ellopta? Minek kellett volna az neki ha Annie-é?
- Pont ezért! - és ezzel a lendülettel fogtam magam, és elindultam utána.

23. Fejezet-- Forulópont

 Köszönjük szépen mindenkinek aki kitartott, itt az új rész! :) Jó olvasást!:) xx 

 

" Ha megpróbáljuk sikerülhet..! "  

(Annie szemszöge)

  - Szia! - üdvözöltem Christine-t a kávézó sarkánál, ugyanis szólt, hogy délután átmegyünk a fiúkhoz. - Bocsi a késésért! 

- Hali!! - majd egy óriási nagy ölelést kaptam. - Nem baj! 

- Jajj, de boldog valaki! - elnevettem magam, ahogy szavaiból áradt a jókedv és a vidámság.

- Háát! - húzta félre a száját. 

- Jujj tényleg, hát a tegnap! - erre egy enyhe bólintást kaptam.

- Majd mindent elmesélek, de most mennünk kell! Várnak! Hány óra is pontosan? 

- Fél hat elmúlt.

- Mi? - lepődött meg - Haladni kéne!

- Akkor induljunk! - bár nem értettem mi ez a nagy sietség, és tartottam a találkozástól Harry-vel.

Azóta biztosan lecsillapodott minden, még üzenetet is kaptam tőle. De már nagyon kíváncsi vagyok, hisz múltkor megígérte, hogy később elmondja a választ. 

- Remélem nem nagy baj, hogy most jövünk. - majd háromnegyed órás késéssel, végül sietve bekopogtunk, mire két percre rá már nyitották is az ajtót.  

Tátva maradt a szám a látványtól, ami fogadott.

- Sziasztok lányok! - üdvözölt mosolygósan Liam. - Vártunk rátok, de nem bírtuk tovább visszatartani, már megvolt a meglepi.

- Waow, ismét kitettetek magatokért! Szép! - nézett körbe barátnőm. - Siettünk, csak valaki elkésett! - megforgatta a szemeit, ezzel rám utalva, de én teljesen össze voltam kavarodva. 

- Héé, lemaradtam valamiről? Mi ez a sok dísz? - vontam fel a szemöldököm, ahogy beljebb lépve körbenéztem.

- Hát Harry szülinapja van! - nézett rám Christine, miközben épp észrevették egymást Niall-el. - Azt hittem tudod! 

Majd ezt meghallva, végig futott rajtam a szégyen, hogy én ezt elfelejtettem, pontosabban nem is gondolhattam volna.

- Én nem tudtam. - s ekkor körbenézve a többieken, kiszúrtam Harry-t, aki a falnál támaszkodva hallgatózott. 

- Mondjuk igazad van! Én sem szóltam! - mentette meg a cikis helyzetemet barátnőm. 

Mindenki engem nézett , én meg csak egymagam álltam a talajba süllyedve, mikor valaki megállt előttem. 

- Szóval elfelejtetted a szülinapom? - szólalt meg kacér hangon, miközben az államnál fogva felemelte fejemet. Meglepően jól esett  nyitottsága a történtek után. 

- Nem tudhattam! - védtem meg magam durcisan. 

- Azért csak kellett volna fogalmadnak lennie róla! - de mosolyán látszódott, hogy csak kötözködni próbál.

- Harry, kérlek! - nevettem fel reménykedve, hogy már nem mi vagyunk itt a nagy show. 

Rátettem ujjaimat a szájára, ezzel elősegítve, hogy elnémíthassam egy kis időre.

- Szóval, bocsánatot kérek! Boldog szülinapot! - és szorosan átöleltem izmos, meleg testét. 

Mikor felelevenedtek a kocsiban való  történtek, még közelebb léptem hozzá, jelezve, hogy nem haragszom, és, hogy fontos nekem, de mikor előjött az utolsó szavaitól való félelmem, és a válaszától való tartottságom, pár lépést hátrább léptem tőle.
Megpróbálta nem figyelembe venni meghökkenésemet, de ő is kicsit összezavarodott.
- Köszönöm szépen! - és egy hosszú puszit nyomott az arcomra, amitől újra előjöttek felpezsdült érzéseim.
- Srácok gyertek! - szólt Niall, hogy mennyünk oda hozzájuk.
Üdvözöltem én is mindenkit, de szerencsére zártkörű 'buli volt, szóval nem voltak nagyon idegenek. Csak Sophia, Perrie, a fiúk, és egy-két barát.
- Hogy, hogy nincs itt a családod? - kérdeztem Harry-től.
- Szerintem ezt most nem olyanra tervezték a fiúk. - nevetett fel, akármi is járt abban az okos fejében.
- Gyere Annie, kóstold meg a tortát ha már nem kínáltak meg! - hívott oda Zayn az asztalhoz.
- Ümm, jól hangzik, milyen?
- Egyszerű csokis, de nagyon jó! - vágott bele Niall teli szájjal, hisz épp majszolta maga előtt.
- Ja igen, tessék, egyél belőle! - nyújtott is egy szeletet Harry.
- Magadtól nem jutott volna eszedbe? - makacskodtam vele.
- Na most vagy elfogadod, vagy megeszem én! - zárta le gyors, és inkább sietve betömtem.
Időközben letettem a szekrényre a telefonomat, mert zavart a zsebembe, s ott összefutottam Louis-val is. Váltottunk pár szót, és visszasiettem a barátomhoz. 
- Köszönöm, finom volt!
- Örülök! - és letéve a tányért, hogy egy kicsit én is szórakozhassak, szorosan odabújtam hozzá, és jó mélyen beletöröltem a számat  a fehér felsőjébe. Ajkaimmal éreztem felsőtestét a laza pólója alatt, ahogy erősen érintkeztek egymással.
- Hééé! - szólt rám a  megjelent gödröcskéivel puha arcán. - Akkor már én is lenyalhattam volna..
- Ezt nem akartam tudni. - és felnevettem a reakciómmal együtt. 
- Most maradjak ilyen koszos?  - mutatott magára.
- Nem muszáj! - ekkor megzavarták a beszélgetést.
- Harry!! - jött oda vidáman Soph, vele egy számomra ismeretlennel. - Boldog szülinapot! - s átadtak neki pár jó, nagy csomagot. - Reméljük tetszik! - én meg inkább csöndbe maradtam.
- Ohh, köszönöm! Már a tetejéről látom, hogy biztos jó lesz! - ekkor adott nekik egy egy puszit, mialatt gyors belekukkantottam, és észrevettem, hogy egy nagy táblacsoki mellett, egy fehér boxer villan ki.
A lányok távoztával Harry felnevetett, és oldalra rakta a csomagokat.
- Öö..bocsi de én nem hoztam ajándékot! - nagyon kellemetlenül éreztem magamat..újra.
- Nem baj, megoldjuk, szóval miről beszéltünk? - gondolkodott el. - Ja..hogy feljössz velem átvenni most már a pólóm!
- Nem mondtam, de rendben! - ezzel konkrétan megfogott és elindult velem az emeletre. Megpróbáltam rúgkapálni, de ezt mind sikeretlenül.
Szerintem nem is kell említenem, hogy Liam utánunk fütyült. De bár valamit észrevettem. Louis bánkódott tekintettel ránk nézett, majd lerogyott a kanapéra, megpróbálva másra koncentrálni.
- Harry, ne fogj ilyen erősen! - mocorogtam össze vissza nevetségesen, miközben elakartam felejteni a Lou-s gondolataim.
- Akkor ejtselek el?
- Neee! - felijedtem, mikor volt egy olyan mozdulata. Majd hirtelen se perc alatt beérve a szobába, letett a földre.
- Ez rázós út volt. - megkönnyebbülve szusszantam egyet. 
- Talán kételkedtél, hogy nem bírlak el? - majd összenevetésünk következtében, magára mutatott. - Vedd le a pólóm..Végül is te okoztad.
- Nem kéne előtte másikat keresned?
- Nem, vedd le! - szavai közben beleharapott ajkaiba, én pedig hezitálva bólintottam.
Miközben épp nyúltam, hogy teljesítsem kérését,  és már félig fedetlen volt a felsőteste, megharapta a nyakamat. Meglepődtem váratlan mozdulatától, de jól esett. Idegesen levettem most már végül a pólóját, ezzel felfedve teljes mellkasát. Hevesen lüktetett minden erem, ahogyan előttem állt ő, ezzel a lélegzet elállító tekintettel. Végig simítottam az izmain, és lekapott ajkaimra.
Erőteljesen nekidöntött a falnak, és mély, heves csókokat váltottunk egymással.
Kezei egyre lejjebb csúsztak a derekamon, míg meg nem ragadtak és az ágy felé nem kezdett vinni.
- Harry! - szóltam rá lihegve, miközben még mindig a szoba közepén álltunk egymás karjaiban. Egy gyors mozdulattal benyomta a lábával az ajtót, és az pedig egy halk koppanással becsukódott.
- Ha már nem vettél nekem ajándékot.. cserébe..! - majd ezt követően elkezdte a pólóm szélét babrálni. Nagyot néztem, és érzéseim egyre inkább váltottak a félelemre, és a húzódzkodásra.
- Harry!! - most már erőteljesebben rászóltam, és ellöktem magamtól. - Gusztustalan, mit képzelsz?? - majd dühösen hátráltam. - Ezt..ne így. - én is imádtam minden mozdulatot..de nem kívántam azt tőle. Szeretem, megbíztam benne, de nem vártam, hogy így kihasználjon, vagy, hogy is mondjam, mert együtt vagyunk.
- Nee várj.. nem bírtam uralkodni magamon..csak nézz magadra..gyönyörű vagy!
- Na elég..
- Nem most komolyan mondom, sajnálom!! - és erősen megragadta a kezemet.
- Megyek! - majd épphogy megfogtam a kilincset, mikor visszarántott.
- Maradj! - zöld szemei nagyon csábítottak vissza hozzá. - Kérlek!
- Jól van, még úgyis beszélnünk kell. - és szembe álltam vele, ahogy leült az ágy szélére.
Idegesen lehunyta szemeit, és elfordította a fejét. - Nincs mentség!
- Akkor figyelj.. - és feljebb ült, hogy adhasson egy puszit, de elhúzódtam tőle. - Jól van már úgyis mindegy - kezdett bele feszülten.
- Hallgatom. - de csöndbe maradt. - Hallod Harry! Ha már ennyit terelted a témát, meg minden más, ehhez is legyen merszed! - és bátorításként, megfogtam a karját. Mi ebben az olyan nehéz?!
- Szóval.. - belekezdett, miközben idegesen felállt és járkálni kezdett, én pedig összekulcsolt kezekkel vártam a többi szavát.
- Még ma.. - gondoltam, ennél nagyobb feszültség már úgyse lehet köztünk.
- Rendben, ha már ennyire sürgetsz, és tudni akarod! NEM vállalom el, mert nem én voltam! - nyögte ki végül erőteljes hangnemben.
- Miii?? - felvont szemekkel csodálkoztam, és gondolkodtam el a válaszon. - Nem értelek!
- NEM ÉN TETTEM ÉRTED?! - ekkor már én is zaklatottan válaszoltam vissza.
- A-Aa MIT? NEM IS TE VOLTÁL OTT?
- NEM! - és mérgesen leborult az ágyra.
- De, de én tudom! Velem voltál este! - össze-vissza habogtam, azt se tudtam mire gondoljak.
- Akkor igen, mert én vigyáztam rád.
- Kérlek, meséld el értelmesen! - majd felült, és halkan beszélni kezdett, amire összeszorult a gyomrom.
- Tehát, aznap.. a koncert után.
- Mikor Dave elvitt?!
- Igen,  mesélték, hogy mi történt veled, és majd miután megmentettek rémesen néztél ki. Sikerült megoldani a problémákat, és rám bíztak..fogalmam sem volt rólad.
- De mégis kiről beszélsz? - szavai hallatán kicsordultak a könnycseppjeim, hiába próbáltam visszatartani.
- A lényeg hazudtam.
- Szóval hazugságban éltem?! - még mindig lehetetlen volt felfogni..végig azt hittem ő az, aki képes volt értem ezt tenni, azt se lett volna baj ha igazat mond, de így.. - Csak kihasználtál!
- Nem..vagyis de. Nem fogok tudni tanúskodni, sajnálom!
- Ezt az önteltséget! - már mondhatni sírtam. - Akkor mégis ki? Kiről beszéltél az elébb??? - Már nagyon kíváncsi voltam az illetőre.
- Annyira tudni akarod?
- Hát szerintem elkel mondanod! - erősködtem.
- Igazad van. Tessék, légy boldog! Louis! Igen ő volt! - nagyon meglepődtem, de mégse volt annyira váratlan. A név hallatán átjárt a melegség.
- Louis?!  Miért kellett eltitkolnod?
- Mert.. MERT! Nem bírtam mást mondani!
- Nem akartál!
- Hagyj! Szépen akartam megbeszélni, de látom nem jött össze! Most már boldog lehetsz! Majd tanúskodik a Louis-kád! - és bevágódott a takaróba, ezzel kizárva engem.
Amúgy is mentem volna, de most kénytelen voltam. Harry hiába nézett utánam, egy bizonyos 'bocsánat' tekintettel, nem bírtam a szemébe nézni, és futólépésben kiléptem a szobából. A könnybe állt szemem miatt alig láttam normálisan a lépcsőt, de sikerült épségben lefutnom rajta, és se szó se kép nélkül, végigviharozva  a nappalin, igyekezve nem nagy feltűnést keltve, kiléptem a lakásból. Egyenesen hazáig 'menekültem', bár félúton azt hittem a fájdalom miatt, amit éreztem, hogy ott esek össze, és majdnem leültem a sötétben egy kivilágítatlan hátborzongató utcában. Cserben hagytak.
Hazaérve sietve ledobtam mindent, és becsaptam magam után az ajtót. Szerencsére látták rajtam a többiek, hogy feszült vagyok, és békében hagytak. Összetörtem, bíztam benne.

(Louis szemszöge)

 Minden jól alakult, úgy ahogy terveztük! Sikerült Harry-t felvidítani, és még a kellékek is meglettek. Időközben szerencsére volt alkalmam Annie-vel váltani pár szót, csak sajnos nem tartott sokáig, lepakolt, és már vissza is ment Harry-hez. 

Ám de, mikor mindenki csendben ült, vagy beszélgetett, valami megzavarta a nyugalmamat. Épp a saját gondolataimba voltam elmerülve, amikor Annie zokogva végig szaladt a folyosón, miután csak úgy elment, hiába kiáltottam hirtelen utána. Nagyot néztem e váratlan fordulaton, és azonnal felpattantam, nagyon aggódtam. Bekopogtam Harry-hez de nem válaszolt, így kénytelen voltam megrángatni a kilincset. Bezárta. Na azzal a lendülettel és összekavarodott fejemmel, felvettem a kabátomat, és útnak indultam.

- Hé hova mész? - kérdezett utánam Liam, de nem volt ehhez kedvem. Én sem voltam benne biztos. De abban igen, hogy Harry volt, valószínű elmondta. Jól esett ebben a tudatban lenni, de egyből kizökkentett az, hogy ő rosszul van. 

- Kérdezd Harry-t, vagy nem, semmit! Majd elmondom! Rohanok! - hadartam össze-vissza mérgemben, és a kocsimhoz siettem. Hogy lehet valaki ilyen..

Próbáltam az útra koncentrálni, és minél gyorsabban odaérni hozzá. Muszáj volt utána jönnöm, szüksége lehet rám. Mindig is több volt minden egyes szavunk, érzem.

Átgondolatlanul, sietve leparkoltam a ház előtt, majd már be is kopogtam hozzájuk. Idegességem miatt elég sürgetősen hangzott, mert vagy ötször megtettem. 

- Szervusz, keresel valakit? -  üdvözölt egy fiatal hölgy, gondolom az anyukája. Gyors bemutatkoztam neki, miután a lényegre tértem.

- Annie-hez jöttem! - majd beljebb invitált. 

- Nem tudom, azt hiszem nincs jól. - ő sem volt abban biztos, hogy jó ötlet lenne-e ez, de megmutatta hol találom.

Nagy léptekkel közeledtem a helység felé, miközben hallottam, hogy a bátyja azt magyarázza, mi van ha én bántottam meg, és biztos maradnom kéne-e. Na ez még gondolatnak is rossz. S ekkor még gyorsabbra vettem a tempót, miután megtaláltam a szobát.

Halkan a csukott ajtóhoz közeledtem, és félve megálltam előtte. A rajta levő matricák miatt biztos voltam, hogy az övé. Imádjuk ezeket a bandákat. 

" Na Louis Tomlinson rajtad a sor" hangoztattam el magamban, miután erőt gyűjtöttem, és óvatosan benyitottam. Ott feküdt az ágyon összegubózva, látván, hogy nagyon kivan szegény. Csukott szemei alatt végig nedves volt a bőre, bizonyítva, hogy sírt. Közelebb lépve hozzá, leültem az ágy szélére, és letöröltem a könnycseppjeit. Mindvégig azt hittem alszik, mikor érintésemre lassan kinyitotta szemeit, és újra előtörtek az érzelmei.

Nem nézett rám, csak maga elé bambult.

- Annie.. - próbáltam felhívni a figyelmét, mire meglepődött mozdulattal felém fordította a fejét.

- Louis.. Hogy kerülsz ide? 

- Eljöttem hozzád.. - de még mindig nem értette. - Tudok mindenről.. azt hiszem.

Ekkor felült, és magához szorítva egy párnát, zokogni kezdett.

- Hogy engem csak kihasználnak, és utál mindenki. Én vagyok ilyen rohadt szemétláda!? Vagy mi van? Még meg is akarnak ölni? - vagdalózott mindent, ami csak eszébe jutott, ezzel saját magát okolva.

- Nem, szó sincs erről! - és közelebb húzódzkodtam hozzá. Remélve, hogy engedi átkaroltam lüktető testét, mire szerencsére válaszul szorosan belém kapaszkodott.

- Akkor miért hazudik mindenki? - kérdezte jogosan.

- Ez nem olyan hazugság volt.. - de már ő se tudta mit mondjon.

- És te miért nem mondtad el? 

- Nem tehettem! Egyszerűen akkor ott volt Rachel, és így alakult.

- De akkor igaz..hogy te-e mentettél meg? - erre még szorosabban ölelni kezdtem.

- Igen, igaz!

- Louis..- mondta halkan, mire a szemembe nézett.

- Köszönöm! 

- Semmiség! - és újra egymás vállán pihentünk.